Bevezető

Sziasztok! 

Meghoztam a bevezető részt, remélem elnyeri a tetszéseteket! Ha igen ne felejtsétek a tudtomra adni ezt, hiszen így fogom tudni, hogy érdemes-e folytatni a történetet. 😊

Jó olvasást mindenkinek!

Ölel mindenkit: Csenge K.

Alig hallható kopogást hallok. Megállok.
Nem hallom. Újra elindulok. Ismét hallom. Én vagyok a zaj forrása. Körbepillantok. Előttem a hosszú utca, mintha soha nem érne véget. Mellettem egy kisállat kereskedés, jobbomon pedig egy pékség. Bemegyek. Egy ősz hajú nő, mosolyogva pillant rám.
- Jó újra látni téged!- mondja.- A szokásosat?
Aprót bólintok. Nem tudom ki ő, azt pedig végképp nem, hogy mit ért 'szokásos' alatt.

Egy papírpohárba lattét készít nekem, a papírzacskóba pedig kettő darab gesztenyés péksütit rak.

- Tessék- mondja, majd a kezembe adja a poharat és a zacskót- Vigyázz még elég forró!

- Köszönöm- mosolygok.

- Ezt pedig anyukádnak és Tammynak. Csak, mert tudom, hogy most elég nehéz lehet nektek. Sosem árt egy-két kedvesség vagy szép szó.

Egy másik zacskóba egy kakaós csigát tesz és egy meggyes sütit.

- Mennyivel..

- Rá se ránts! Hisz tudod, hogy a vendégem vagy!

- Köszönöm!

- Holnap is szívesen látlak!- mondja, majd elköszönök tőle és ismét kilépek a csípős hidegbe. 

Egyik kezemben a forró italom, másikban pedig a két papírzacskó. Így indulok tovább. 

Csak, mert tudom, hogy most elég nehéz nektek.

Mégis mire gondolt? És ki az a Tammy? Merre megyek? Haza indultam? Vagy az iskolába? Járok egyáltalán még iskolába? 

- Liberty! Hé! Erre!

Hátrafordulok, egy lány integet (talán) nekem.

- Szia- áll meg mellettem.- Merre indultál?

- Ömm, haza.

- Haza? De hát még csak háromnegyed kilenc.

- Nem érzem jól magam- mondom, mire ő szomorúan pillant rám.

- Akkor hazakísérlek!- mondja határozottan. 

Nem utasítom vissza az ajánlatát, hisz nem tudom hol lakok. Lehet egy elhagyatott városrészen. Oda pedig nem hiszem, hogy eltalálnék.

- Te meg merre mész? A kocsid arra van- mondja furcsállva.

- Megszédültem.

- Vezessek?

- Jó lenne- bólintok. Beletúrok a vállamon lévő táskába, majd odaadom neki a kulcsokat.

- Szállj be- mondja, majd az ajtót kinyitva beültet a kocsiba. Rosszullétet szimulálsz, ezt ne felejtsd.

- Miért nem szóltál reggel senkinek sem, hogy rosszul vagy? Justin azt mondta nem válaszolsz a hívásaira. Ez nem vall rád.

- Otthon hagytam a telefonom- mondom, azonban ahogy ezt kimondom megcsörren a telefonom.- Ó, hát megvan!

- Nem vagy lázas? Mit érzel?

- Csak a fejem. 

- Akkor nem is jössz Alessia bulijára? Mindenki számít rád! Nélküled nem lenne az igazi. Tudod mit? Nem akarlak elszomorítani, úgyhogy majd felhívlak a buli előtt két órával, oké? Mert beszéltem Danielle-el, aki pedig Turnerrel, és azt mondta ők sem biztos, hogy jönnek. Elvileg Alessia tavalyi buliján annyit evett, hogy teli hányta a padlót. Elég undorító. Persze azzal, hogy a szülei meggazdagodtak elég sok minden változott. Hé! Szerintem feltöltette a száját is. Mármint, nem nálad nem jobb nyilván, de azért hé, Kylie Jenner is megirigyelné azt a plasztikai sebészt, akinél ő volt.

- Ja, gondolom.

- Ugyan Libby, a nyomodba se ér. De ha úgy gondolod szívesen elmegyek veled vásárolni. A tegnapi úgysem volt elég- von vállat.

Mikor fogja már be? És különben is: Miről beszél?

- Hova parkoljak?

Megkönnyebbülten pillantom meg a házat, ami előtt megállunk.

- Jó lesz itt- mondom, majd kinyitom az ajtót, kicsatolom magam és amilyen gyorsan csak tudok kiszállok a kocsiból.- Köszi a segítséget. Akkor, majd hívj- mondom.

- Jól van! Puszika!- int, majd elsétál, közben pedig a telefonját nyomkodja. 

Kopogok az ajtón, majd pár pillanat múlva egy nő nyit ajtót.

- Libby! Mi történt?

- Rosszul lettem- vonok vállat.- Semmi gond, kipihenem.

- Gyere, gyere! Szólok Karennek, hogy készítsen neked egy teát és hozzon neked néhány gyógyszert! Nem vagy éhes kincsem?

- Nem, ömm.. ezt, a pékségből küldik- mondom, majd felé nyújtom a zacskót.

- Ez igazán figyelmes Poppytól. Meggyes péksüti és csiga. Ennek Tammy is biztos örülni fog. Menj fel a szobádba! Pihenj!

Ahogy mondja, úgy cselekszem. Lassan sétálok fel az emeletre. 

A falon különböző képek vannak. Az egyiken egy család. A másikon két lány egymást ölelik a teniszpályán. A harmadikon az idősebb lány van, miközben teniszezik. A kisebb lovagol. Egy férfi és egy nő az esküvőjükön. A férfi egy vállalat épülete előtt. A két lány egy hajón napoznak. 

Elég puccos, előkelő egy család meg kell vallani. 

A szobámba lépve minden teljesen idegennek tűnik. Lehet, hogy nem is az én szobámban vagyok. Miért van az, hogy semmire és senkire nem emlékszem? Miért nem ismerek fel senkit? Miért nem ismerem fel az állítólagos anyukámat? Miért nem tudom a nevem? Hogy hány éves vagyok? Hogy mi a hobbim? Miért nem tudok magamról és másokról semmit? Miért történt ez? És egyáltalán, mi történt?